Nézzétek, mit találtam ma reggel egy ipari terület zárt udvarán! Ugyan a legtöbb részlet már nyilvános, mégis érdekes közelről látni, hová fejlődik a baby Benz.
Nézzétek, mit találtam ma reggel egy ipari terület zárt udvarán! Ugyan a legtöbb részlet már nyilvános, mégis érdekes közelről látni, hová fejlődik a baby Benz.
Úgy kezdjük a mesét, hogy amikor 2011. augusztusában elindultam Berlinbe, már ki-kihagyott a motor, mondhatnánk úgy is, hogy hol volt, hol nem volt ménes. Részterhelésen is, padlógázon is, mindezt gyertya- és elosztófejcsere után, de seráfütty, mert csak röviden tette és egyébként vígan nyihorászott a 180 lovacska, vagy ami maradt belölük az autó vén korára.
Hamár szóba került - mert szóba hoztam - a safety car kérdés, merthogy ma startol az idei Forma 1 szezon, végre. Szóval ha nem is a teljes történetet vesszük át, de legalább a Mercedes szempontból lényeges gépeket, na.
De hogy ne legyünk teljesen Merci-soviniszták, tágítsuk a kört egy kicsit. Hogy mennyire?
Szép Napot Hölgyek-Urak!
következzék egy képes beszámoló az idei Retro Classic-ról, Stuttgartból! Természetesen, ahogy azt az cím is mutatja, a teljesség igénye nélkül, mivel egy valamirevaló klasszik-autó kedvelőnek ez a rendezvény ugyanis - legalábbis egy nap alatt – egészében befogadhatatlan, örül, ha a sok élményből és észlelésből pár dolog megmarad a nap végére. Szerencsére hű fotómasinájának hála, valamelyest rekonstruálható az élménydózis, bár ide tökéletesen illik a már sokat hallott „Ezt látni kell!” klisé.
Kitérő: Mi is az a Retro Classic?
Európa egyik legnagyobb Klasszikus Autó és Autómobilizmus kiállítása és vására, a stuttgarti repülőtér melletti Messé-n évente rendezik meg, 9 csarnokban, 100.000m2-en mintegy 1.300 kiállítóval, 3.000 járművel…de ezt már tavaly Malenykij Kolléga elregélte, koncentráljunk az idei anyagra!
Kezdjük az odaúttal: feltűnik, hogy már Stuttgart 100km-es körzetében gyanús oldtimerek, youngtimerek, hobbiautók bukkannak fel a standard német autópályaválasztékban; jó irányba tartunk!
Előző este lefekvéskor a Rázos futam-mal hangolódtam a másnapra, kötelező darab!!!
"- Ez a legnagyobb sebesség?
- Nem, ez még az utazósebesség. Majd megismertetem az igazival!"
Kezdődik megint a börzeszezon, gyúrunk is rá tervszerűen. Ízelítőnek egy pár kép a hangulatból, a tavaly őszi kedvenc helyszínünkről, a motorokra kihegyezve, mert azok is voltak ám dögivel. Sőt!
Namost ha a szigetszentmiklósi veteránbörze mond valakinek valamit, azt kell elképzelni, csak éppen több focipályányi területen, és úgy, hogy többnapos a buli.Kicsit érthetőbben úgy, mintha összetolnánk a Nagykőrösi úti autópiacot és a Hungexpót egymás mellé, na. A terület nagyjából tematikusan fel van osztva az árusok között, az egyik rész az autóalkatrészeké, a másik a motoroké és motor alkatrészeké, a harmadik a veteránokra specializálódott gyártó- és felújító cégeké, és a negyedik rész az eladó autóké.
Ez itten az egyik része a nyílt placcnak, csak hogy érzékeltessem:
Mikor ezzel még nem szembesültünk, csak a bejárat elé értünk, akkor már kezdtük sejteni, hogy ez nem olyasmi, amihez eddig szoktunk börze címszóval. Hanem milyen?