Öreg Merci nem vén Merci - utcára vele, ne a múzeumba!

Mercedes Youngtimers

Őszi szezonális nyálcsorgatás

2012. október 21. - Benyás

"Itt van az ősz, itt van újra / S szép, mint mindig énnekem / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem."

Namármost ha a Mindenhatóval egy srófra jár az agyunk, akkor a költő a szezonzáró veteránbörzékre és várásokra gondolt... mármint hogy miért is szeretjük az őszt. Merthogy mink azért.

Két hete volt Salzburgban a Classic Expo, ahol a klubot Stern képviselte, múlt hétvégén pedig Európa legnagyobb börzéje, a Veterama Mannheimben, ahova ellátogatott a csapat képviseletében egy különítmény.

VR_1.jpg

Mivel mind Stern, mind a csapat részére kalandosan alakult a program, megvárjuk Stern fater posztját a salzburgi, majd azt követő eseményekről, meg egy mannheimi összefoglalót is rittyent valaki. Addig is kedvcsinálónak az idén márciusban megtartott stuttgarti Retro Classics rendezvényről néhány kép. 

RC_1.jpgAz a szép nagy épület az egyik csarnok, tele autókkal. Na ebből volt még nyolc. A bejárat előtt ingyenes parkoló a veteránoknak, itt belebotlottunk 2-300 autóba mindjárt kezdésnek.

RC_2.jpgEzeket konkrétan untuk már az elején, annyi volt belőlük. (habár ennek csak a színe...)

RC_3.jpgNa ezt viszont nem. Életem első Speedstere élőben, gyönyörű. Egy kedves és nagyon drága darabka a múltból.

RC_4.jpgValahogy ezeket se lehet megszokni, mindig rácsodálkozik az ember. Pedig ez épp a rövid, kispolgári változat.

RC_4a.jpgEz meg itt a hosszú. A két fiatalember valahogy majd' minden érdekesebb modellnél előkerült...

RC_5.jpg450SEL 6.9, ennyi elég is. A mellé beparkoló, amúgy makulátlan állapotú Citroen DS-ből kipattanó fehér bőrű, rőthajú germán fiatalember "schőőőne farbe" csatakiáltással vette szemügyre a svájci vasat. 

RC_6.jpgA benti placc egyik fénypontja, nekem. Signalrot 280-as, Stufe II csomaggal, összes króm feketén, bónusz napfénytető a klasszik buborékkal.

RC_7.jpgEttől még Kugyi is besírt volna. Korabeli Silberpfeil kormány, kárpit színével egyező színű, új(szerű) állapotú Rekároly első ülésekkel.

RC_8.jpgEgyszerűen nem tudtam betelni vele, kétszer mentem vissza megnézni. A tulaj rendes volt, mindent megmutatott, kinyitott, elmagyarázott. Nur für 13.900 DM EUR.

A benti csarnokok a bejárat előtti parkolóhoz képest is sokkolóak voltak, képekkel nehéz visszaadni a mennyiséget és a hangulatot - nem véletlenül nem lett poszt, azóta sem dolgoztam fel a többszáz fotót. Érdemes inkább eljönni, és élőben megnézni mindent, autóbuziknak maradandó élmény az biztos. Mi mindenesetre jövő márciusban valószínűleg újból megpróbáljuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://mercedesyoungtimers.blog.hu/api/trackback/id/tr2915386200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása