Öreg Merci nem vén Merci - utcára vele, ne a múzeumba!

Mercedes Youngtimers

Sosemvolt kombik

2010. augusztus 09. - Benyás

A kombi-flash nálam - így utólag beazonosítva - az első matchboxomnak köszönhető, vélhetően azóta van belém kódolva a nagy, dobozforma autók imádata. A "hogyan lettem kombibuzi" téma talán megér egy külön posztot, de az tény, hogy az utóbbi 10 évben állandó tagja a flottának valamilyen kombiforma autó.

Mercury Cougar Station Wagon 77
Alapvetően ez a poszt a Mercedes gyár kombijainak lett volna szentelve, de talán túl sokat szippantottam a füstölőből, így aztán olyan Merci kombik kerülnek terítékre, amelyek szériagyártásban sosem léteztek. Ezek között vannak szimplán praktikus igények szerint megcsinált autók, vannak kevéssé, ill. teljesen elmebeteg átépítések is. Hogy miről beszélek? Lássuk!

A legtöbb tárgyalt átépítésért az 1936-ban alapított, és mai napig is virágzó Binz nevű német cég a felelős, amely Stuttgart közelében kezdte meg működését. Na, vajon melyik neves német gyártóval alakult ki hamar az együttműködés? Ugye kitalálják... Csapjunk is mindjárt a lecsóba!

Kezdjük tán a Pontonnal, bár nem kapcsolódik szorosan a témához, elvégre nem youngtimer kategória. Viszont azért érdemes megemlíteni, mert egyrészt a gyártásának a kezdetét követő időszakban - az 1950-es évek közepétől - lendül fel igazán az átépítés, mint magánszemélyek által is elérhető szolgáltatási terület. Azért is érdekes a Ponton-sztori, mert rengeteg változat készült belőle, mentőkocsitól kezdve a pick-upig (ezek jórésze exportra ment az USA-ba és Dél-Afrikába, de jutott belőlük Ausztráliába is). A képen itt egy civil kombit látunk, az utolsó szériából:
Ponton kombi

Az állólánykákkal hasonló a helyzet, tán még több karosszériaváltozat készült belőlük, külön posztot is megérne, de őket most kihagyjuk, mint a veterán szekció tagjait, csakúgy mint a W108-as sorozatot. És akkor jöjjenek a finomságok!

Nem tudni, ki volt az első, aki kitalálta. Márminthogy neki nem elég a legnagyobb, a legerősebb, a legjobban felszerelt - a Sonderklasse. Hanem legyen még praktikus is, de ne veszítse el az autó az elegenciáját. Valahogy így jött létre az első S-osztályból faragott kombi, a W116 modellből. (Ne felejtsük el, hogy a kortárs W123 sorozatból készül először kombiváltozat a Mercedes gyár életében.) Nem meglepő módon az S-kombik túlnyomó része a tengerentúlon talált gazdát, és készült belőle ottani változat is, a csomagtartó részen kiszélesedő oldallal. Ez itt a szolídabb verzió:
W116 kombi


Ez után nem meglepő, hogy az S-klasse következő szériájából is készült dobozos változat, nem is akármilyen. Az utóbbi években két példánnyal sikerült összefutni a német ebay-en, mindkettő 20.000,- EUR körüli áron végezte. Természetesen mindkét darab v8-as motorral, ahogy dukál (egyik 500, másik 560 volt), ráadásul az egyiknek olyan a színe, mint itt a képen, ni:
W126 kombi

Nade van, aki ezt is tudja fokozni, készült a kombihoz sportruha is, nálam ez az abszolút mindentvivő. Komoly eséllyel vágnám zaciba a családi ezüstöt és a jelenlegi géppark nagyját, ha egy ilyen szembejönne:
W126 kombi Zender

A 90-es évek kultuszgépe, a W140-es S-osztály - közismert nevén a bálna - a kategória koronázott királya volt. Sokak szerint a márka utolsó 30 éves történetében ez az ultimate car, a non-plus ultra, amely amellett, hogy rengeteg új fejlesztést hozott az előd 126-os szériához képest, lezárt egy korszakot a gyár életében - a robosztus, "ebbenmégvananyag" típusok gyártását. Nincs is min csodálkozni, hogy ebből a modellből is elkészült a kombi, bár szerintem kevésbé sikerült harmonikusra, mint a 26-osból készített modell - talán a sután ereszkedő tetővonal, tán a kisiparinak tűnű ablakszigetelés hátul - ki tudja? Nézzék csak:
W140 kombi

Azért ebből is sikerült megcsinálni a vadított verziót, ezt itt éppen az AMG nevű német sufnituning cég követte el. A felni sokat dob a dizájnon, de valahogy mégis olyan esetlen az egész...sebaj, a tizenkét hengeres 7,3l-es motor valószínűleg kárpótolna a gyengébb vizuális élményért ;-)
W140 kombi AMG

A sor végére hagytam a legelvetemültebb ötleteket. Merthogy a márka zászlóshajójából, a modellpaletta tetején trónoló luxuslimuzinból puttonyost faragni az is elég határeset. De erre is rá lehet tenni egy lapáttal, így kerülnek most napirendre a roadsterből átalakított változatok.
Kezdetnek mindjárt ez az SL, a 129-es kódszámú sorozatból. Első blikkre magához a kasztnihoz nem is nyúltak, "csak" a tetőt faragták hozzá, hogy ilyen...hogyis mondjam...érdekes legyen. (háttérben Photoshop-gyanú árnyéka kószál) Azért ha muszáj volna, meg tudnék barátkozni a gondolattal:
W129 kombi

A pálmát nálam azonban ez a Pagoda viszi el, hihetetlenül eltalálták a formáját - halkan mondom, nehogy a veterán szakosztály megverjen, de nekem ez így jobban tetszik, mint az eredeti. Elsőre a Volvo 1800ES ugrott be róla, azt hittem, arról vették az ötletet, de nem, mert a Pagodának előbb fejezték be a gyártását, mintsem az kijött volna. Készült hasonló átirat még a Porsche 944-ből is, jóval később, ugye - szóval ha így nézem, a Pagoda kombi elébe ment a korának. Nézzék csak:
Pagoda kombi 1
Pagoda kombi 2

Azért azt hozzá kell tenni, hogy ezt a Pagodát nem a Binz csinálta. Nem tudom, mennyi ideig kéne találgatni, de segítségként utalok Malenykij Peti kollégám egyik korábbi posztjára, amiben rátapint a lényegre. Bizony, bizony, olaszok keze van ebben is.

Önnek melyik kéne leginkább?

A bejegyzés trackback címe:

https://mercedesyoungtimers.blog.hu/api/trackback/id/tr6515386310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása