Öreg Merci nem vén Merci - utcára vele, ne a múzeumba!

Mercedes Youngtimers

Első próbakör

2009. szeptember 25. - Benyás

Ha végre itt a nyár, és meleg az idő...akkor az ember elmegy nyaralni valahová, lehetőleg úgy, hogy a dolgok semmiképp se történjenek a legegyszerűbb módon. Így vetődött fel az ötlet, hogy a jó állapotban és napi használatban lévő, mellesleg praktikus kombi helyett menjünk Horvátországba a több apró sebből vérző, hosszabb úton még sosem próbált Szürkével.
Az ötlethez az adta a löketet, hogy közel 1 évnyi keresés után sikerült végre a rendszerbe passzoló, jó állapotban lévő eredeti AMG hátsó dobot találni az ebayen, az itthoni kereskedelmi ár mintegy feléért. Hála modern korunk technikai vívmányának, az internetnek, és nem utolsósorban Herr Tschiknak, a tétel leütésre került egy szép júliusi szombati délután, míg én nyugodtan sör bringáztam a Fertő-tó körül.

Így aztán nekivágtunk, hogy megnézzük a U2 hangversenyét Zágrábban, majd irány a tengerpart.
300CE_frontofwall
Hogy a történet poénját ne lőjem le, (nem, nem a postás a gyilkos) elárulom, hogy elvitt és visszahozott ugyan, de nem ilyen egyszerű a történet.

Nade vissza az auspuff sztorihoz először. Szóval megjött a cucc Magyarországra, majd rövid deponálást követően (thx to Kill) végre nálam landolt a kicsike. Gyors felmérés Janóéknál* azügyben, hogy minden magvan-e a felszereléshez - minden megvan, mehetek, halleluja. Beszerelés napja előtt már nem tudtam aludni, uramisten, mi lesz. Semmi nem lett, a szó majdnem szoros értelmében, az új hátsódobbal annyi hangja volt a rendszernek, mint a bordó exemben - gyakorlatilag semmi.
A randa kályhacsővel egyébként ilyen volt:
auspuff_before
A műtét után meg ilyen lett:
auspuff_after
Viszont most már meg lehetett maradni az autóban, nem volt az ordító redná-rednáááá hangeffekt állandóan. Itt ugrott be, hogy akkor akár el lehetne indulni ezzel is a horvátokhoz. Már csak azt kellett megoldani, hogy a jobbos tükör működjön, és a bal első ablakot lehessen mozgatni. (biztos kontaktos a kapcsoló, ez volt a tézis) D-nap mínusz három volt ekkor, volt rá egy péntekem, hogy megoldjak mindent. Végül sikerült persze, de anyám valószínűleg sűrűn csuklott aznap, mivel az ablakemelő berohadt motorjával négy órát szívott egy kedves ismerősöm...

Szóval bedobtam egy kanna desztvizet és 3 liter olajat pluszban a csomagtartóba, aztán indulás. Janóék** korrekt munkát végeztek, és igazuk lett. Párszáz kilométer járatás után megjött a rendszer hangja, alapjáraton kellemesen, de határozottan dörmög, alacsony fordulaton vastagabb, magasabb tartományban - úgy 4000 felett - diszkréten visszavonul. Utazni pont kellemes, autópálya tempónál sem tolakodó, nekem nagyon bejön. Ha engem kérdeznek, megérte rá ennyit várni, na.

Még az egyik felújítós posztban írtam, hogy alacsony fordulaton kidobja a váltó a kettest. Na ez visszafelé úton odáig fajult, hogy be sem vette. Ami azért volt izgalmas, mert a tengerparttól az autópályáig terjedő szerpentines szakaszt végig 60 körüli sebességgel, hármasban kellett végigautózni. Mivel az egyes nagyon rövid a fordított váltó miatt, az ugye szóba sem jött. A kettes kiesett, a hármast pedig nemigen akaródzott 2000-2500-as fordulatszám alatt használni hegynek felfelé, hogy lehetőleg ne égessük le a frissen felújított kuplungot. Így történt, hogy mindenkit leelőzve, letolva, sokszor csikorgó gumikkal, de sikerült abszolválni a 30 km-es pályaszakaszt - utána az autópálya már gyerekjáték volt hazáig.
Pár nap alatt belegyűrtem 1500 km-t a kupéba, és roppantul élveztem a dolgot, meg kell mondjam. Habár még messze van a tökéletestől, és egy váltó felújítós projektet (legalább szinkronagy-fogaskerék) is sikerült megnyerni vele, egyszerűen nem tudok rá haragudni. Soha nem volt olyan Mercim, amivel ennyi szívás lett volna, de a fíling kárpótol a dologért, ha hiszik, ha nem. Élhető, szerethető, remek dögök ezek, orvosságnak is felírnám, ha lehetne. Szerencsére még vény nélkül kaphatóak!

* Nem reklám, nem fizettek érte
** Tényleg nem

A bejegyzés trackback címe:

https://mercedesyoungtimers.blog.hu/api/trackback/id/tr8815386430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása