Elég rég érik a poszt már neki, csak még nem fogalmazódott meg bennem kellőképpen,viszont most rávettem magam hogy megírom. Tehát: kb. 3 év küzdelem- fájdalom, öröm-boldogság után eladtam hőn áhitott 500E-met. Kétség nem férhetett hozzá, hogy a következő autóm is Mercedes lesz. Egy R129 lett a következő beteljesületlen álom, amiről balga módon hagytam lebeszélni magam (ámbár nem tágítok :) ).Azon a véleményen voltam, ha újabb autót vásárolok = kevesebb problémát kell kiküszöbölnöm rögtön a vásárlást követő időszakban (természetesen a kötelező szűrők, olajok cseréjén felül) Ezáltal félő, hogy a szintén 91-92 körüli SL fényét vesztett időszakában kerül hozzám, kezdhetem a felújítást előröl mint „azzzöccázzal” és akkor nem volt érdemes eladnom szegényt. Hisz annyi pénzt és izzadtságot lapátoltam már bele. Fel volt adva a lecke. Tehát 91-nél fiatalabb „méltó” utódot kerestem.
Természetesen a menetteljesítményből nem kívántam engedni, de a megbízhatóság és a már megszokott extra megléte mellett, hajlandóságot mutattam afelé, hogy engedjek a mércén, hisz mind sokszoros árszorzó tényező!Sok fejtörés (és SL nézegetés közepette) CLK-ra esett a választás, amiért rendszerint kaptam hideget-meleget a klubtársaktól. Viszont elég sok kritériumomnak megfelelt. Újabb, nem csak 2 személyes, nem vényóóc, remélhetőleg leinformálható és persze árban is vélhetőleg a pénztárcámhoz passzoló megbízható db.. Ugyanis rosszat nem igazán hallottam róla, az átlagos kopó alkatrészeken kívül persze.
Természetesen minden nap bújtam a használtautót, és belefutottam egy szemrevaló C36 AMG-be,amiről sokat mesélt egy barátom, mert neki is ilyen volt anno,és ekkor már Benyás gépparkjában is szerepelt egy „hasonló” ámbár 43-as felirattal, T- modellben,ami ugye vényóc, és rögtön beneveztem nála egy joyride-ra, és a véleményét is kikértem. Viszont itt meg is álltam, mielött belelovalnám magam a „képen szép, de a helyszinen már korántsem ilyen üdítő látvány” kategóriba, és az előző 3 hónapom is erről szólt, nem mellékesen ez egy AMG, ami ugye nem azért született, hogy a fordulatszámmérő mutatója csak a garázsban álljon a piros kiosztás alatt.úgyhogy klikk a tovább
gombra!
Coppy barátom unszolására csak elindultunk egy esős délelőttön Győrbe, (előzetesen magánszemélyként hirdető úriemberrel tel. egyeztetve) ahol is hogy-hogynem egy autókereskedés állt a címen, amit kaptunk. Azonnal R-be vágtam a verdát, de Coppy csak erősködött, hogy ha már idáig eljöttünk…
Első pillantásra megtetszett (nem mondom, hogy beleszerettem, hisz a szívem még az 500-ért dobogott) de erősen látszott rajta, hogy kímélve volt, az ívek jók, a krómok futottak, kellemesen csalód(tunk)tam. Összenézve szó nélkül próbáltunk, nem feltünően örülni, hogy kivételesen szép állapotban van az autó, és bármilyen laptopos,festékmérős, aláfekvős mutatványunk kudarcot vallott, nem tudtam belekötni…
Tommo